Húszéves a Sanitas Corporis Kft.

Tiszafüred, 2016. szeptember 10. Járóbeteg Szakrendelő

A tiszafüredi Sanitas Corporis Kft. és vendégei szeptember 10-én, egy ünnepség keretében emlékeztek a társaság megalakulására. Az esemény legfontosabb része az volt, amikor dr. Beranek László főorvos, a társaság ügyvezető-igazgatója áttekintette a kft. működésének eddigi két évtizedét.jrbeteg

Az ünnepség vendégeit ifjabb dr. Beranek László köszöntötte, aki úgy emlékezett vissza a társaság eltelt húsz évére, hogy rengeteg változás volt ebben az időszakban, viharos tengeren kellett a hajót kormányozni. Megköszönte a közel száz vendégeknek, hogy eljöttek, és a családdal, a munkatársakkal együtt ünnepelnek.

Dr. Beranek László főorvos arra vállalkozott, hogy összefoglalja az eltelt évtizedek eseményeit. 1982-től kezdte el az emlékezést, amikor felkérték arra, hogy Tiszafüreden egy nappali kórházat hozzon létre. A három rendelőből álló részleget a karcagi kórház – a rendszerváltáskor – be akarta zárni, ekkor döntött úgy a család, hogy egy kft-t hoz létre, amelyben folytatja a megkezdett mozgásszervi rehabilitációt. 1997-ben húsz munkatárs dolgozott a társaságnál, majd 1999-ben bekapcsolódott az itt folyó munkába ifjabb dr. Beranek László, majd dr. Luczai Marianna is. 2003-ban minden engedélyt megkaptak a reumatológiai, a fizioterápiás, az osteoporosis, a diabetológiai szakellátás és a mozgásszervi rehabilitáció végzésére. 2006-ban megépült a rendelő új része. Jelenleg 13 szakrendelést működtetnek, egységes informatikai rendszerben. A társaság bekapcsolódott többféle tudományos programba, folyamatos volt az eszközfejlesztés, a dolgozók továbbképzése. Egészségfejlesztési Irodát hoztak létre Tomajmonostora Önkormányzatával, tanulmányokat készítettek. A Sanitas Corporis Kft. több mint negyvenezer lakos ellátásáról gondoskodik, rengeteg külföldi beteget kezelnek. 1996-tól közel 870.000 beteg jelent meg a rendeléseken, 2,6 millió beavatkozást végeztek.  Beranek főorvos köszönetet mondott mindazoknak – feleségének, családtagjainak, munkatársainak -, akik támogatták a vállalkozást.

b1 b2 b3 b4 b5 b6

Tiszafüred Város Önkormányzata nevében Virág Tibor alpolgármester háláját és köszönetét fejezte ki Beranek László főorvosnak és a társaság munkatársainak, a betegek gyógyítása érdekében végzett munkáért. Felolvasta Ujvári Imre polgármester levelét, aki a vajdasági Zenta város által rendezett testvérvárosi találkozó miatt nem lehet jelen. Virág Tibor összefoglalta a strandfürdő és a kemping eddigi történetét, amelyek azt eredményezték, hogy a két létesítmény fejlesztése nem történhetett meg. Ismertette az önkormányzati terveket, melyek között elengedhetetlen feladat egy új kút fúrása.

Beranek főorvos és felesége megköszönték a már nyugdíjban lévő, de még mindig aktív munkatársnak, Szövetes Andrásnak a munkáját.

A köszöntők után egy kis hangverseny szórakoztatta az ünnepség vendégeit, ahol Rőmer Ottó prímás és Beranek Balázs mutatkozott be.

A Sanitas Corporis Kft. fennállásának huszadik évfordulója alkalmából egy emléktábla leleplezésére is sor került a rendelő fogadó helyiségében. A leleplezést végző Vargáné Balogh Irén alpolgármester köszönetet mondott a társaság minden dolgozójának, akik áldozatos munkájukkal gyógyítják Tiszafüred és a térség lakosságát.

Az ünnepség végén ifjabb dr. Beranek László egy állófogadásra és baráti beszélgetésre hívta a vendégeket.

Az eseményről készült összefoglalót a Főnix Tv szeptember 14-ei műsorában láthatják.


 

Adásunk tartalomjegyzéke

1. Ülésezett a képviselő-testület szeptember 13-án
2. Sajtótájékoztató a Nagykun-Hús Kft. telephelyén
3. Könyvek és programok a könyvtárból
4. A vándor Biblia a református gyülekezetben
5. Száz önkéntes vett részt a TeSzedd! akcióban
6. Újabb pályázatot készítenek elő a gimnáziumban
7. Az egykori „kisspálosok” 55 éves osztálytalálkozója
8. XI. Őszi Vigadalom Tiszaigaron
9. Betyártalálkozó a Patkós csárdánál
10.Őszi Folklór Fesztivál Tiszaszentimrén
11.IV.Tiszavégi nap
12.A Cseperedő Óvoda szüreti rendezvénye
13.Szüreti mulatság a református óvodában
14.Megnyílt Gruber József jubileumi kiállítása

Aktuális (2017. szeptember 20.) és korábbi adásainkat megtalálják Youtube-csatornánkon   



 

Képek a Tisza-tóról