Az Utazási Klubban: Párizs

Tiszafüred, 2016. január 25. Városi Könyvtár és Információs Központ

A városi könyvtár Utazási Klubjának 34. összejövetelére január 25-én került sor. Az előadó ezúttal Prinyi Tünde, a könyvtár igazgatója és férje, Balajti István volt, akik Séták Párizsban címmel meséltek franciaországi élményeikről.

Amikor az Utazási Klub tagjai hétfő délután elindultak a könyvtárba, már esteledett, 0 fok körül volt a hőmérséklet és esett a hó, ezért a könyvtár munkatársai – mint jó háziasszonyok – forró teával és aprósüteménnyel kínálták az érkezőket, akik hálásan fogadták a váratlan vendéglátást. Nagyon jól esett mindenkinek a barátságos fogadtatás, egy kis bevezető beszélgetés, teával a kézben.

P8 P5 P1 P3

Ilyen előzmények után köszöntötte a jelenlévőket Prinyi Tünde, részben mint a könyvtár igazgatója, részben az est egyik előadója. A bevezetőben elmondta, hogy tavaly augusztusban, baráti meghívásra utaztak egy hétre Párizsba. Az akkori élményeket próbálják – férjével, Balajti Istvánnal együtt – bemutatni. Az előadás a Séták Párizsban címet kapta. A séta azt jelentette számukra, hogy naponta 9-10 kilométert gyalogoltak, több ezer fotót készítettek. Az úti célokat igyekeztek úgy kiválasztani, hogy ne a legzsúfoltabb, legforgalmasabb látnivalókhoz jussanak el, hanem keresték a különleges, turisták által kevésbé ismert helyszíneket, esetleg azokat az időpontokat, amikor elkerülhetik a kirándulók tömegét. Az előadást úgy építették fel, hogy bemutatják az épületeket, az ott látható szobrokat, kerteket és azt a hangulatot, benyomást, amit hazahoztak magukkal. Ez utóbbi volt a legnehezebb, talán, ha az előadás alatt folyamatosan francia sanzonokat hallgattunk volna, akkor sikerül valamennyit elcsípni Párizs hangulatából.

P4 P2 P6 P7

Prinyi Tünde kezdte az előadást, bemutatta a francia főváros földrajzi jellemzőit és vázlatos történelmét, amelyben a halászfaluból a világ fővárosa lett. Az első virtuális séta a Szent Szív bazilikába vezetett, amelynek története is különleges: 1875-ben kezdődött meg a tervezése, 1914-ben nyílt meg, de csak 1919-ben szentelték fel. Ha a kirándulók a templom lépcsőjén lemennek, akkor már a város központjába sétálhatnak be. Láthattunk fotókat a bazilika előtt elhelyezett szobrokról és az épület előtt lévő parkról. Nem maradhatott ki a látnivalók közül a Notre Dame, amelyet 1163-ban kezdtek felépíteni, de csak 1334-ben fejeztek be. Sok híres ember kötődik ehhez a templomhoz, amit Victor Hugo híres regénye tett világhírűvé. Az épületet szentek szobrai és domborművek ékesítik. A körülötte lévő park nagyon gondozott, a párizsiak figyelnek arra, hogy szépek, rendezettek legyenek a zöldfelületek. A Luxembourg-kert egy 25 hektáros parkja a városnak. Itt is – mint minden más helyen – szép kapun lehet belépni, amelyet éjszakára bezárnak. Ebben a kertben is értékes szobrokat láttak, kis tavak mellett sétáltak el. A szobrok között itt is látható a Szent Genovévát, Párizs védőszentjét ábrázoló alkotás. Azt látták ezen a helyen is, hogy a párizsiak használják ezeket a kerteket: élettel van tele a terület: sétálnak, beszélgetnek, sportolnak. Egy szokatlan helyszínt is választottak Párizsban, a Père Lachaise-t, a világ leghíresebb temetőjét, ahol rengeteg híres ember sírja található. Balajti István elmondta, hogy a bejáratnál egy térképet kaptak, ahol fel van tüntetve, hogy ezek a sírhelyek hol találhatók meg. Mesélt Jim Morrisonról, aki Párizsban halt meg, és szintén itt van eltemetve. A kegyhely hangulata nem szomorú, a magyarországi temetőktől eltérően, sok női alakot ábrázoló szobor van a sírokon. Igazából nem lehet tudni, hogy egy kertben, parkban vagy temetőben sétálunk-e. A párizsi virtuális utazás az Invalidusok épületegyüttes bemutatásával folytatódott, amely eredetileg a hadirokkantak kórháza volt. Ma már múzeum, levéltár, képtár is van benne, illetve tiszteletre méltó katonák – például Bonaparte Napóleon – sírhelye is itt található. Párizs híres épületeinek bemutatását Prinyi Tünde folytatta, aki bemutatta a Diadalívet (a város három hasonló építménye közül a legismertebbet), a Louvre mellett épült parkot, a Tuileriák kertjét, a Vinsennes kastélyt és az Orsay múzeumot.

Az előadás végén még egy ráadás összeállítás következett abból a számtalan látnivalóból, amelyeket a séták során fényképezőgéppel örökítettek meg.

Az eseményről készült összefoglalót a Főnix Tv január 27-ei műsorában láthatják.


Adásunk tartalomjegyzéke

1. Tűzesethez riasztották a tűzoltókat július 17-én
2. Programajánló: A természet operaháza
3. A vízirendőrség gyakorlata Tiszafüreden
4. Tájékoztató: Vodafone Digitális Iskola program
5. Újabb edzőmérkőzést játszott a TVSE focicsapata
6. Hírek a City-Gas Tiszafüredi Kajak-kenu Egyesületből
7. Tiszafüredi Halasnapok - összefoglaló 2. rész

Aktuális (2017. július 19.) és korábbi adásainkat megtalálják Youtube-csatornánkon   



 

Képek a Tisza-tóról