Átadták Tiszafüreden a műfüves pályát

Tiszafüred, 2016. október 24. Benedek Gábor Városi Sportcsarnok és Szabadidős Központ

Október 24-én, ünnepélyes körülmények között adták át a Benedek Gábor Városi Sportcsarnok mellett megépült műfüves pályát. Az eseményen jelen volt és köszöntőt mondott dr. Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter, a térség országgyűlési képviselője is. Az átadó ünnepséget egész napos focifesztivál követte: délelőtt tíz órától helyi alkalmi csapatok próbálták ki, hogyan kell játszani egy műfüves pályán, majd 17 óra után a Budapest Honvéd és a Tiszafüredi VSE öregfiúkból álló együttesei léptek a pályára.

A rendezvény elején köszöntötték a pályaavató díszvendégeit: dr. Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert, Papp Lajost, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Labdarúgó Igazgatóság versenybizottságának elnökét, Varga Tibort, a járási hivatal vezetőjét, a város polgármesterét és a megjelent önkormányzati képviselőket.

A Himnusz elhangzása után Ujvári Imre polgármester a sport, a mozgás fontosságáról beszélt, amely nemcsak az egészségünk miatt fontos, hanem egyúttal szórakozás is. Azoknak a gyerekeknek, akik rendszeresen sportolnak, jobban megy a tanulás, a sporttól rengeteg energiát kapnak, ami fejleszti a képességeket, a memóriát. Ezért érthető az a törekvés, amit a Magyar Kormány és Tiszafüred Város Önkormányzata tesz a sport fejlesztése érdekében.  Az eltelt hónapokban sok olyan rendezvénye volt a városnak, amelynek alapja a sport volt. A polgármester sorolta, hogy az önkormányzat hogyan támogatja a civil- és sportszervezeteket. A támogatás mellett fontos a megfelelő infrastruktúra, ennek fejlesztésére több pályázati forrás érkezett Tiszafüredre. Ujvári Imre megköszönte a vállalkozók támogatását, kiemelve Ábrahám Tamást, aki a tiszafüredi labdarúgás emblematikus alakja.

Ujvári Imre és Fazekas Sándor együtt nyújtották át Ábrahám Tamásnak a polgármesteri elismerést, azért a munkáért, amit Tiszafüred város sportjáért végzett. A jelenlévők számára ismertették Ábrahám Tamás rövid életrajzát.

IMG_4355 IMG_4357 IMG_4361 IMG_4373 IMG_4375 IMG_4382

Borbély Imre, a Benedek Gábor Városi Sportcsarnok és Szabadidő Központ igazgatója először az intézmény névadójára emlékezett, aki hatvan évvel ezelőtt – 1956-ban – résztvevője volt a Melbournben megrendezett olimpiai játékoknak. Borbély Imre ismertette a műfüves pálya adatait: 22x42 méter alapterületű, palánkkal, védőhálóval, kiépített járdával, száz férőhelyes mobil lelátóval, led világítással rendelkező pálya, amely 924 négyzetméternyi ragasztott műfűvel, színezett granulátummal van borítva. A kivitelezést a nyékládházi Sport-Bau Trade Kft. végezte, Molnár Tamás ügyvezető irányításával. A Magyar Labdarúgó Szövetség pályaépítési programja 32,5 millió, Tiszafüred csaknem tízmillió forinttal járult hozzá a beruházáshoz.

Fazekas Sándor miniszter gratulált a fejlesztés megvalósításához, ahhoz, hogy új sportolási lehetőséggel gazdagodik a város. A pálya tökéletesen illeszkedik a sportcsarnok feladataihoz, s előnye, hogy évszaktól, napszaktól függetlenül használható. Fazekas Sándor sorolta, hogy milyen fejlesztések történtek az utóbbi két évben a városban, majd ismertette azokat a pályázatokat, amelyek a strand, az óvoda, a bölcsőde fejlesztését, energetikai korszerűsítést vagy a zöld város kialakítását célozták meg. A miniszter eredményes sportolást kívánt a város lakóinak.

A pálya közepén, a nemzeti színű szalag átvágására dr. Fazekas Sándort, Papp Lajost és Ujvári Imrét kérték meg.

Szabó Konrád Sándor nagytiszteletű úr Pál apostol leveleiből idézett, aki ismerte és szerette a korabeli sportokat. A lelkész a labdarúgásból a csapatjátékot emelte ki, hiszen a csapat tagjai egymást segítve, egy célért, a győzelemért játszanak.

A rendezvény második részében az Extreme Dance Team bemutatójának, majd a TVSE óvodáskorú focistái játékos edzésének tapsoltak a jelenlévők. A pályaavatót a Szózat meghallgatása zárta be, majd ismertették a nap programját, ahol focikedvelő felnőttek, középiskolások, utánpótlás csapatok, majd este fél hatkor az öregfiúk léptek pályára.

Az eseményről készült összefoglalót a Főnix Tv október 26-ai műsorában láthatják.


 

 

Adásunk tartalomjegyzéke

1. Megnyílt a Vackor Varroda: Háry János című kiállítása
2. A katolikus iskola diákjainak Márton-napi műsora
3. Márton-napi mulatság a Háromkirályok Óvodában
4. Juhász Viktória mond mesét
5. Szolnok Televízió: a Megyei Tükör októberi adása
6. Anna Frank élete a gimnáziumban
7. Asztalitenisz: TASE-Kováts DSE 10:8
8. Autó-Füred városi asztalitenisz bajnokság
9. Foci: TVSE-Nyírbátor 2:1
10.A Kossuth Lajos Gimnázium szalagavató ünnepsége

Aktuális (2017. november 15.) és korábbi adásainkat megtalálják Youtube-csatornánkon   



 

Képek a Tisza-tóról