A Szolnoki Törvényszék Sajtócsoportjának tájékoztatója

Szolnoki Törvényszék Sajtócsoportja

Előzetes letartóztatásban marad a Kun-Mediátor ügy gyanúsítottja

Megjelenés ideje: 2017. január 24., 11:31

A Szolnoki Járásbíróság 2017. január 12-én meghozott végzésével további három hónapra meghosszabbította az előzetes letartóztatását annak a nőnek, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy mint a budapesti székhelyű Kun-Mediátor Kft. önálló képviseleti jogosultsággal rendelkező képviselője az ügyfeleket tévedésbe ejtve a cég 15 éves működése alatt közel 800 embernek 12 milliárd forintot meghaladó kárt okozott.

A gyanúsított előzetes letartóztatásáról még 2016. december 16-án döntött a Szolnoki Járásbíróság. Az előzetes letartóztatást elrendelő végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék pedig 2016. december 20-án az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta, ezzel az jogerőre emelkedett.

Az ügyészség ezt követően 2017. január 10-én tett indítványt a gyanúsított előzetes letartóztatásának meghosszabbítására, amit a Szolnoki Járásbíróság 2017. január 12-én meghozott végzésében elbírált, és az ügyészi indítványnak helyt adva a gyanúsított előzetes letartóztatását további három hónapra meghosszabbította. A végzés nem jogerős. A fellebbezési határidő még nem minden eljárási szereplő vonatkozásában telt le. A gyanúsított azonban jelenleg is fogva tartásban van, az elsőfokú bíróság végzése ugyanis fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható.

Ahogyan arról már korábban részletesen hírt adtunk, a megalapozott gyanú szerint a gyanúsított a cég képviselőjeként eljárva a társaság karcagi irodájában 1999 nyarától egészen 2015 tavaszáig pénzügyi befektetési lehetőséget kínált. A cég nevében havi rendszerességgel kötött szerződéseket, melyek alapján az ügyfelek pénzt utaltak, vagy adtak át neki, ő pedig a cég nevében eljárva vállalta, hogy azt havi 1,5-1,75%-os hozamot garantálva pénzintézeteknél köti majd le. Így összesen 790 sértettől, mindösszesen 12 milliárd 299 millió 662 ezer 580 forintot vett át.

A gyanúsított azonban a megalapozott gyanú szerint megtévesztette ügyfeleit. A cég a pénzügyi szolgáltatói tevékenység folytatására ugyanis nem rendelkezett engedéllyel, a gazdasági és pénzügyi viszonyokra tekintettel reális lehetősége nem volt az ígért hozam garantálására, a befektetés céljából átvett pénzösszegeket pedig nem helyezte el pénzintézeteknél, hanem ezidáig ismeretlen célra fordította. Annak érdekében azonban, hogy a fenti tevékenységét folytathassa az ügyfelek részére többször fizetett hozamot. Erre azért volt lehetősége, mert a sértettek a befizetett tőkeösszegek kifizetését több esetben nem kérték.

A cég az ország több pontján működtetett irodákat egészen 2015. április 14-éig, amikor valamennyi irodáját bezárta, így az ügyfelek megtakarításaikat nem tudták felvenni. A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított fenti cselekményeivel az ügyfeleket megtévesztette, amivel 790 sértett sérelmére mindösszesen 12 milliárd 299 millió 662 ezer 580 forint kárt okozott.

A megalapozott gyanú tárgyát képező cselekmény alkalmasnak látszik 2 rendbeli különösen jelentős kárt okozó csalás, 33 rendbeli különösen nagy, 309 rendbeli jelentős, 394 rendbeli nagyobb, 50 rendbeli kisebb és 2 rendbeli szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás, valamint 1 rendbeli jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntettének megállapítására.

A bíróság a megalapozott gyanú mellett azért látta indokoltnak a gyanúsított előzetes letartóztatásának fenntartását, mert az alapos gyanú tárgyát képező különösen súlyos bűncselekmények miatt kiszabható szabadságvesztés büntetés tartamára tekintettel úgy ítélte meg, hogy fennáll a veszélye annak, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén elszökne, elrejtőzne a hatóságok elől.

Szolnok, 2017. január 24.

¤

Jogerős ítélet az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult ügyben

Megjelenés ideje: 2017. január 11., 15:44

Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2017. január 10-én meghozott, aznap jogerős ítéletével 2 év – végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt az 55 éves kunmadarasi férfit, aki egy hónappal ezelőtt, egy tavaly decemberi napon katonai surranójával olyan erővel ütötte meg élettárását, hogy az életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A vádlott 2016. december 12-én a reggeli órákban otthonában azon veszett össze élettársával, hogy az asszony a vádlott szerint nem a megfelelő ruhákat készítette ki számára. A vita tettlegességig fajult, és a vádlott az éppen az ágyból felkelő asszonyt jobb oldalán a kezében tartott magas szárú katonai bakancsával olyan erővel ütötte meg, hogy 8 napon túl gyógyuló kettős bordatörés, és közvetett életveszélyes légmell sérüléseket szenvedett.

A bíróság a büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét, hogy tényfeltáró beismerő vallomást tett és elismerte büntetőjogi felelősségét, valamint, hogy megbánta tettét.

Az ítélet ellen sem az ügyész, sem a vádlott illetőleg annak védője nem jelentett be fellebbezést. Így az ítélet a kihirdetése napján jogerőre emelkedett.

Szolnok, 2017. január 11.

Szolnoki Törvényszék Sajtócsoportja

 

 

Adásunk tartalomjegyzéke

1. Felszentelték a katolikus iskola kápolnáját
2. Új könyvek érkeztek a városi könyvtárba
3. Prevenciós előadások a gimnáziumban
4. Alapítványi bálját tartotta a katolikus iskola
5. Pályaorientációs nap a Hámori Szakgimnáziumban
6. Kürti László költő volt a könyvtár vendége
7. Hírek, események a Tisza-tavi Sporthorgász Kft.-nél
8. Szávoszt Katalin keramikusművész kiállítása
9. Molnár Lajos mond mesét
10.Részletek a Háromszék Táncegyüttes előadásából

Aktuális (2017. november 22.) és korábbi adásainkat megtalálják Youtube-csatornánkon   



 

Képek a Tisza-tóról