Író-olvasó találkozón: Hajnal József

Tiszafüred, 2017. június 6. Városi Könyvtár és Információs Központ

Hajnal József újságíró június 6-án – az ünnepi könyvhét alkalmából – a városi könyvtár vendége volt. Az író-olvasó találkozón mutatták be Hajnal József: Mákdobáló című szépirodalmi könyvét.

A rendezvény elején Prinyi Tünde, a városi könyvtár igazgatója elmondta, hogy a 88. ünnepi könyvhét keretében ez a második író-olvasó találkozó, ahol most Hajnal József újságírót üdvözölhetjük. Hajnal József néhány évig, gyermekként élt Tiszafüreden, Kétpóról egy tanyáról került ide, majd a középiskolát Szolnokon, az egyetemet Miskolcon végezte.

Hajnal József örömmel nevezte meg a jelenlévő, régi ismerőseit: K. Szabó Mihályt, Fekete Sándort, aki osztályfőnöke volt a Kiss Pál Általános Iskolában. Már felnőttként értette és fogalmazta meg, hogy egy vidéki kisgyerek máshogyan ismeri meg a világot, lassabban, nyugodtabban reagál az élet dolgaira. Tiszafüredi iskolás éveiből szép emlékei maradtak meg: az először félelmetesnek hangzó őrsi gyűlésről, a füredi indulóról, a tanárokról, akik közül Bodnár Karcsi bácsit, Szikra Zoltánt, Lovas Gáborné Anuci nénit említette. Újságíróként – mérnöki diplomával - pályaelhagyó volt, amit akkor nem néztek jó szemmel. Középiskolában, majd az egyetemen fotózott, később filmezett, és végzett mérnökként fotólaboránsnak jelentkezett a Szolnok Megyei Néplaphoz. Itt csöppent bele az újságírásba. Húsz évig olvasó szerkesztő volt, majd 1988-ban lett főszerkesztő a lapnál. Hajnal József a Mákdobáló című könyv születéséről sok mindent elmesélt. Elmondta, hogy az újságírásnak nagyon kicsi része az, ami a nyilvánosság elé kerül, egy csomó történet összegyűlik, összesűrűsödik. A könyv nem dokumentumregény, hanem fikció. Eredetileg más címet szánt a kötetnek, végül az egyik történet – amikor a nagymama mákot szór szét a kertben – ez lett a címadó.

haj3 haj4 haj5 haj6

Prinyi Tünde kérdésére válaszolva Hajnal József elmondta, hogy – a könyvben és az életben is – vannak pillanatok, amit az ember csak humorral tud elviselni. Idézte a sokak számára ismerős filmet, Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk című regényének feldolgozását, ahol a kis Nemecsek halála után a hazafelé bandukoló fiúk utánozzák a sánta orvos lépéseit, így terelik el figyelmüket a feldolgozhatatlan tényről, barátjuk haláláról.

Hajnal József néhány részletet olvasott fel a könyvéből, majd egy baráti beszélgetéssel folytatódott az író-olvasó találkozó.

Az eseményről készült összefoglalót a Főnix Tv június 7-ei műsorában láthatják.


Adásunk tartalomjegyzéke

1. Tűzesethez riasztották a tűzoltókat július 17-én
2. Programajánló: A természet operaháza
3. A vízirendőrség gyakorlata Tiszafüreden
4. Tájékoztató: Vodafone Digitális Iskola program
5. Újabb edzőmérkőzést játszott a TVSE focicsapata
6. Hírek a City-Gas Tiszafüredi Kajak-kenu Egyesületből
7. Tiszafüredi Halasnapok - összefoglaló 2. rész

Aktuális (2017. július 19.) és korábbi adásainkat megtalálják Youtube-csatornánkon   



 

Képek a Tisza-tóról