Szűcs Imre fazekas kiállítása a Kiss Pál Múzeumban

Tiszafüred, 2017. július 1. Kiss Pál Múzeum

Július 1-jén, a Kiss Pál Múzeumban – a Múzeumok Éjszakája program keretében – megnyílt Szűcs Imre fazekas jubileumi kiállítása. A mester ezelőtt harminc évvel, 1987-ben kapta meg a Népművészet Mestere elismerést. A nagy érdeklődéssel kísért rendezvényt népdalok és néptánc is színesítette.szcs15

A Múzeumok Éjszakája elnevezésű kulturális programot 2003 óta rendezik meg Magyarországon, évenként, amolyan könnyed, nyáresti kirándulásként. A programban vannak állandó résztvevők, de alkalmi helyszínek is. A Múzeumok Éjszakájának különlegessége, hogy egy belépőjegy megvásárlásával az összes programban résztvevő intézmény látogatható. Ezt a lehetőséget elsősorban a több kiállítóhellyel rendelkező nagyvárosok lakói tudják kihasználni. A Kiss Pál Múzeum már több éve vesz részt ebben a programban. A kialakult gyakorlat szerint inkább múzeumi estét rendeznek, amelyben eddig többféle művészeti ág és többféle program is helyet kapott.

Ezúttal a késő délutáni program legfontosabb része Szűcs Imre fazekas mester kiállításának megnyitója volt. Erre abból az alkalomból került sor, hogy Szűcs Imre harminc évvel ezelőtt – 1987-ben - vehette át a Népművészet Mestere kitüntető címet. A megjelenteket Kovácsné dr. Szigeti Klára, a múzeum igazgatója köszöntötte, majd Vargáné Balogh Irén megnyitó beszéde következett. Alpolgármester asszony Szűcs Imrét mint embert és mint művészt mutatta be. Elmondta, hogy ismeretségük is nagyjából harminc évre nyúlik vissza, amikor többször járt a mesternél, ahol a műhely különleges varázsa ragadta meg. Ott az agyagdarabból – a mester keze által - életre kel egy forma, életre kel az anyag, majd aztán valahol, egy polcon él tovább. A művészemberek a tálentum birtokában képesek megvalósítani mindazt, ami bennük rejlik, s nekünk az adatott meg, hogy gyönyörködjünk ezekben a szépségekben. Szűcs Imre munkájának eredményeként a tiszafüredi fazekasság éledt újjá. Alpolgármester asszony azt kívánta a mesternek, hogy sok időt töltsön még alkotással. Gratulált Szűcs Imrének eddigi munkásságához, majd a Polgármesteri Elismerő Oklevelet, egy Végh József fafaragó által készített remekművet és egy üveg bort nyújtott át a fazekas mesternek.

A megnyitó következő részében Tirpák-Kovács Orsolya népdalokkal szórakoztatta a jelenlévőket.

A karcagi Györffy István Nagykun Múzeum igazgatója, dr. Nagy Molnár Miklós vállalkozott arra, hogy bemutassa a vendégeknek a kiállítást. Szűcs Imre életéből több évfordulót emelt ki: 45 éve annak, hogy újra megy a korong Tiszafüreden, harminc éve kapta meg a Népművészet Mestere címet, és jövőre lesz a mester 70. születésnapja. Az előadó Szűcs Imre bemutatását a gyermekkortól kezdte, szólt az iskolai, majd a Kántor-műhelyben végzett évekről, a népi iparművész cím elnyeréséről. Elhangzott, hogy Szűcs Imre 1972-ben nyitotta meg műhelyét Tiszafüreden, és itt hogyan alakult ki a Szűcs Imre-i stílus. Nagy Molnár Miklós megemlítette a hetvenes években megszületett, visszafogottabb színvilágú és összetettebb motívumkincsű stílust. A mester által készített termékekről egy rövid felsorolást hallottunk: a műhelyben készülnek a régi, hagyományos füredi tálak, szilkék, butykosok, butellák, miskakancsók, tyúk- és kakasfigurák. A harmadik kiállító helyiség a miskakancsóké, ahol sokféle méretben láthatók ezek a jellegzetes termékek. Nagy Molnár Miklós elmondta, hogy Magyarországon már csak ketten képesek ilyen minőségű miskakancsók készítésére. Szűcs Imre munkásságát számtalan elismeréssel, kitüntetéssel értékelték eddig. Ebben az évben tevékenysége már megtalálható a megyei értéktárban is. A család többi tagja, felesége és két lánya is népi iparművész, így a termékeken már a Szűcs műhely felirat olvasható.

Ezután Kósa Klára keramikust ismerhették meg a jelenlévők, aki őszinte és lendületes értékelést adott Szűcs Imre munkásságáról. Kiemelte azt is, hogy az országban sincs ehhez hasonló, hogy apa-anya és gyermekek együtt folytatják a mesterséget.

szcs11 szcs12 szcs14 szcs10

A szakmai értékelések után a Tisza-tavi Alapfokú Művészeti Iskola néptáncosai mutatkoztak be a közönségnek.

Ezt követően volt lehetőség Szűcs Imre jubileumi kiállításának megtekintésére.

Az első teremben – a szokások szerint – részletes bemutatást, életrajzot olvashattunk az alkotóról, illetve azoknak a díjaknak, elismeréseknek, kitüntetéseknek a (nem teljes) listáját, amelyet az eltelt évtizedek alatt érdemelt ki Szűcs Imre. A kisterem a hagyományos tiszafüredi kerámiákat mutatta be az érdeklődőknek. Ehhez érdemes volt előkeresni a tiszafüredi fazekasság mindentudójának, dr. Füvessy Anikónak az írását, aki így mutatta be az egykori fazekasságot. „A tiszafüredi fazekasság a közép-tiszai stíluscsoporthoz sorolható, melynek területén céhes és kontár … fazekasok egyaránt dolgoztak. Tiszafüred - Sárospatak, Mezőcsát, Gyöngyös és Pásztó mellett - a közepes nagyságú fazekasműhelyek közé sorolható. A füredi fazekaskészítmények változatos színösszeállításúak: a fehér, barna, zöld, vörös, okker mellett – 1870 után – a kék színt is használják. Az edények alapszíne általában fehér, vörös, ritkábban barna, zöld és okker. A díszítményekben az erősen stilizált virágok dominálnak, de a madárábrázolást is alkalmazzák. Kedvelik a vonalakból, pontokból összetevődő díszítményeket is.” A második és a harmadik kiállító helyiségben már egyértelműen a Szűcs Imre-i stílus látható. Itt tapasztalható az, amit Nagy Molnár Miklós megfogalmazott: visszafogottabb színvilág és összetettebb motívumkincs. A legnagyobb sikert itt is a fehér-fekete-zöld színvilág alkalmazása aratta. (Egy korábbi beszélgetésben Szűcs Imre elmondta, hogy édesanyja halálakor – mintegy a gyász jeleként – elhagyta a hagyományos színek közül a vöröset.) Néhány helyen a zöld mellett, a fekete helyett a kék szín is megjelenik az alkotásokon. A máig különlegesnek számító miskakancsókat számtalan méretben készíti és mutatta be a mester. Természetesen, minél nagyobb egy kancsó, annál nehezebb – fizikai értelemben – elkészíteni.

Reméljük, minél többen keresik fel Szűcs Imrének, a Népművészet Mesterének jubileumi kiállítását, a Kiss Pál Múzeumban.

Az eseményről készült összefoglalót a Főnix Tv július 5-ei műsorában láthatják.


Adásunk tartalomjegyzéke

1. Felszentelték a katolikus iskola kápolnáját
2. Új könyvek érkeztek a városi könyvtárba
3. Prevenciós előadások a gimnáziumban
4. Alapítványi bálját tartotta a katolikus iskola
5. Pályaorientációs nap a Hámori Szakgimnáziumban
6. Kürti László költő volt a könyvtár vendége
7. Hírek, események a Tisza-tavi Sporthorgász Kft.-nél
8. Szávoszt Katalin keramikusművész kiállítása
9. Molnár Lajos mond mesét
10.Részletek a Háromszék Táncegyüttes előadásából

Aktuális (2017. november 22.) és korábbi adásainkat megtalálják Youtube-csatornánkon   



 

Képek a Tisza-tóról