Kétszázmilliós fejlesztés a Hegedűs-Hús Bt. üzemében

Tiszafüred, 2017. szeptember 8. Hegedűs Húsüzem, Rózsa utca

Szeptember 8-án, egy időkapszula elhelyezésével, egy újabb, jelentős beruházás kezdődött meg a Hegedűs-Hús Betéti Társaság Rózsa utcai telephelyén. Az összességében 209 milliós beruházás az üzem 500 négyzetméterrel történő bővítését jelenti, illetve további 40 munkavállalót tudnak majd alkalmazni.

A cég tulajdonosa, Hegedűs Sándor köszöntötte először a rendezvény vendégeit, köztük Kovács Sándort, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlést elnökét és Ujvári Imrét, Tiszafüred polgármesterét. Hegedűs Sándor elmondta, hogy az újabb fejlesztés az alapkőletétellel – valójában egy időkapszula elhelyezésével – kezdődik meg az üzem termelői kapacitásának bővítése. Szólt az elmúlt három év tapasztalatairól: a hagyományos technológiával készített Tisza-tavi termékek iránti kereslet egyre nagyobb lett. A cég forgalma felülmúlta a korábbi terveket, a tavalyi árbevétel meghaladta a hétszáz millió forintot, ezt az idén másfélszeresére növelték. A dolgozói létszám jelenleg közel hatvan fő, a bővítés után legalább száz család megélhetését tudják biztosítani. A most megkezdődő fejlesztés a meglévő 690 négyzetméteres üzem újabb 500 négyzetméterrel történő bővítését, új eszközök beszerzését és egy napelem-rendszer kialakítását jelenti. Ezzel a szükséges villamos energiát részben saját termelésből tudják biztosítani. A projekt teljes értéke 209 millió forint, ebből a vissza nem térítendő támogatás 96 millió. Hegedűs Sándor elmondta, hogy a beruházás lehetőséget nyújt a termékskála további bővítésére, ezzel megerősítik a társaság helyzetét és hozzájárulnak új munkahelyek teremtéséhez. Hegedűs Sándor köszönetet mondott mindazoknak, akik a beruházás előkészítésében, a hatósági engedélyezésben, a tervezésben közreműködtek.

hs3 hs4 hs5 hs1 hs2 hs6

Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke a fejlesztés jelentőségéről szólt. Ez a fejlesztés sok változást mutat, amire már régen vártunk. Ez egy jel arra, hogy vidéken újra talpra tud állni a húsipar, hagyományos, magyar árukkal készült termékek előállításával. A második jele a változásnak, hogy itt, Tiszafüreden történik a bővítés; egy helyi cég fejleszt, saját erejéből, munkájából, pénzéből. A változás harmadik jele: valami beindult ebben az országban. Az emberek több, jó minőségű hústerméket vásárolnak. A tulajdonos feladata azon gondolkozni, mi legyen a következő lépés. Kovács Sándor gratulált a beruházónak, a Hegedűs-Hús Bt-nek, s azt kívánta, hogy a magyar tulajdonú élelmiszeripari cégek hasonló sikereket érjenek el.

Köszöntötte a megjelenteket Ujvári Imre polgármester is, aki arra utalt, hogy az elmúlt hetekben sok pozitív hírt kapott a város, amelyek reményt és bizakodó jövőképet rajzolnak. Az elinduló beruházás eredményeiből a munkahely-teremtést emelte ki. Ujvári Imre befejezésül azt mondta, hogy „büszkék vagyunk a Hegedűs-Hús Bt. sikereire”.

A beruházás megkezdését egy időkapszula elhelyezésével tették emlékezetessé, amelyet Hegedűs Sándor, Kovács Sándor és Ujvári Imre helyezett el az üzem azon részén, ahol a fejlesztés, az építkezés hamarosan megkezdődik.

Az ünnepség végén a vendégeket egy üzemlátogatásra hívták meg. A jelenlévők közül többen jelen voltak – mintegy három évvel ezelőtt, 2014. június 3-án -, amikor a húsüzem, egy 120 milliós beruházás eredményeként megkezdte működését. Akkor – két projektre – 58 milliós támogatást, 31 milliós növekedési hitelt és 30 milliós önerőt vettek igénybe. A társaság célja már akkor is az volt, hogy a helyi ízeket, a Tisza-tavi, az alföldi hagyományokat követő eljárással készítse termékeit. Az áruk megnevezése a mai napig utal a helyi adottságokra, a környezetre, ezzel is segítve a gasztronómiai örökség megőrzését. A fejlesztés második lépését 2015. október 29-én mutatta be a társaság a Rózsa utcai telephelyen, amikor egy 120 négyzetméter alapterületű kőfüstölővel bővült az üzem. A bővítést 10 milliós saját erőből valósították meg. A technológiához vásárolt eszközök jelentős része automatizált, melyek segítségével csúcsminőségű termék állítható elő, a legmagasabb higiéniai előírások betartásával. A húsüzem fejlesztése a szeptember 8-ai alapkőletétellel tehát a harmadik szakaszához érkezett.

Az eseményről készült összefoglalót a Főnix Tv szeptember 13-ai műsorában láthatják.


 

 

Adásunk tartalomjegyzéke

1. Megnyílt a Vackor Varroda: Háry János című kiállítása
2. A katolikus iskola diákjainak Márton-napi műsora
3. Márton-napi mulatság a Háromkirályok Óvodában
4. Juhász Viktória mond mesét
5. Szolnok Televízió: a Megyei Tükör októberi adása
6. Anna Frank élete a gimnáziumban
7. Asztalitenisz: TASE-Kováts DSE 10:8
8. Autó-Füred városi asztalitenisz bajnokság
9. Foci: TVSE-Nyírbátor 2:1
10.A Kossuth Lajos Gimnázium szalagavató ünnepsége

Aktuális (2017. november 15.) és korábbi adásainkat megtalálják Youtube-csatornánkon   



 

Képek a Tisza-tóról