X. Őszi napéjegyenlőség íjászverseny

Tiszafüred, 2017. október 1. Bőrműves Alkotóház

A Tűzmadár Íjász Egyesület október elsején, már tizedik alkalommal rendezte meg az Őszi napéjegyenlőség elnevezésű íjászversenyt. Az örömíjászatra a Bőrműves Alkotóház udvarán, a Kemény-kastély parkjában és az alkotóház melletti szabad területeken került sor.

Napsütéses, szép idő várta a versenyre érkezőket ezen a vasárnapon, ami kellemes meglepetés volt, hiszen eléggé változékony, kiszámíthatatlan volt az utóbbi napok időjárása. A résztvevők számára ennek a napnak a 18-19 fok körüli hőmérséklete éppen megfelelő volt ahhoz, hogy kényelmesen viselhessék a honfoglalás korát idéző, vastag, természetes anyagokból készült ruhadarabokat, a csizmát vagy éppen a szépen kidolgozott bőrkiegészítőket.

j j1 j3 j4

Ahogyan megszokhattuk, a Tűzmadár Íjász Egyesület felhívása most is tartalmazta, hogy a szervezők örömmel vennék, hogy akinek van történelmi viselete, abban jelenjen meg a rendezvényen. Az íjászok nagyobb része eleget is tett a kérésnek, hiszen számukra az íjászat nemcsak egy sport, hanem a régi magyar kultúra elemeinek megőrzése, hordozása. A tradicionális íj használatának a szociális-kulturális szempontjai – a hagyományőrzés, történelem, harcművészet - általában sokkal erősebbek, mint a sport attitűdje. Az ehhez hasonló örömíjász viadalokon való részvétel tehát elsősorban a hagyományőrzésről szól, s csak másodsorban a versenyről.

j2

Feltételezzük, hogy nagyon drága mulatság egy honfoglalás kori öltözet megvásárlása – nem beszélve magáról az íjról -, de aki számára ez fontos, az apránként megvásárolja a szükséges ruhadarabokat és kiegészítőket. Akinek már megvan a teljes öltözet, az büszkén viseli, hordja – természetesen – ilyen alkalmakkor is. Érdemes még magáról a fegyverről, jelen esetben a sporteszközről is szólni. Bár a történelemórákról mindenkinek ismerős a magyarság ősi fegyvere és harcmodora, de igazából már nem sokat tudunk arról, hogy milyen is volt ez a fegyver és mire volt képes. A lovas nomád népek, a hunok, a magyarok, törökök, mongolok íjainak átlagos lőtávolsága 300-400 méter körüli volt. A korabeli feljegyzések szerint, míg a honfoglalók nyilai arattak az ellenség soraiban, addig az európai íjászok nyílvesszői félúton földre estek. A nyíl átütőerejét mutatja, hogy a honfoglaló magyarok nyilai a páncélt is átvitték. A történelmi íjak modern alapanyagokból készült utánzatai – amiket itt is láttunk - a lehetőségekhez képest, pontosan követik a történelemből ismert formákat és méreteket.

j5 j7 j8 j9

A versenyfelhívás elég részletesen tartalmazta az ilyenkor szükséges tudnivalókat: milyen korcsoportokba sorolják majd a résztvevőket, hány célt kell eltalálniuk, milyen egyéb próbatételekre jelentkezhetnek. A versenyzők számára ezúttal 17 célt jelöltek ki, melyeket két körben, meghatározott számú nyílvesszővel és testhelyzetben kellett teljesíteni. A viadalon végül nyolc korcsoportban, 57 íjász eredményét értékelték, illetve külön kategóriába kerültek azok, akik nem tradicionális íjjal versenyeztek. Az abszolút eredménylista élén a Vecsésről érkezett Nagy Ferenc végzett, a felnőttek íjászpárbaját Szabó Sándor nyerte, míg a tiszafüredi Tűzmadár Íjász Egyesület legjobb versenyzője ezúttal Rőth Lajos lett.

Az eseményről készült összefoglalót a Főnix Tv október 4-ei műsorában láthatják.


Adásunk tartalomjegyzéke

1. Megnyílt a Vackor Varroda: Háry János című kiállítása
2. A katolikus iskola diákjainak Márton-napi műsora
3. Márton-napi mulatság a Háromkirályok Óvodában
4. Juhász Viktória mond mesét
5. Szolnok Televízió: a Megyei Tükör októberi adása
6. Anna Frank élete a gimnáziumban
7. Asztalitenisz: TASE-Kováts DSE 10:8
8. Autó-Füred városi asztalitenisz bajnokság
9. Foci: TVSE-Nyírbátor 2:1
10.A Kossuth Lajos Gimnázium szalagavató ünnepsége

Aktuális (2017. november 15.) és korábbi adásainkat megtalálják Youtube-csatornánkon   



 

Képek a Tisza-tóról